Nem vagyok gyógyító. 20 éve az Önmegismerés kanyargó ösvényén sétálok. Coach lettem közben. A Coaching üléseken igyekszem arra vezetni az ügyfeleket, hogy szeressék önmagukat, ezáltal teret nyitok számukra, belső lényük csodájára. Olyan ember vagyok, aki támogat másokat. Hozzá akarok segíteni mindenkit, aki velem beszélget, vagy aki olvassa a bejegyzéseimet, ahhoz, hogy átvegyék az irányítást az életük felett. Segítek nekik felfedezni saját hatalmukat, belső bölcsességüket és erejüket. Segítek nekik elgörgetni az útból az akadályokat, ledönteni a korlátokat, hogy képessé váljanak szeretni magukat, az adott körülményeiktől függetlenül. Ez nem jelenti azt, hogy már soha többé nem lesznek problémáik, viszont egyáltalán nem mindegy, miként reagálnak azokra.

Hiszem, hogy meg kell találnunk Önmagunkban a megváltónkat!

És ez, azt sem jelenti, hogy nekem, nincs hová fejlődnöm. A múltkor, amikor kiégtem és nagyon ramaty állapotban voltam, megkérdezte valaki, de hát hogyan tudnál segíteni valakin, ha te sem vagy rendben? Ott, abban a szituációban nem volt helye, sem értelme, ennek a gondolatnak, így igazán nem feleltem, de fontos. Az empátia! A kérdező nem a legempatikusabb ember volt. És így nem is érthette. Pont ezért tudok segíteni másoknak. Mert én, bejárom az utakat. Magamba tekintek, voltam mélyen, voltam a csúcson, mindig van mit javítani. És én, megértem, ha valakinek kiégése van, megértem, ha szenved egy házasságban, megértem, ha új párt keres, megértem ha nem bízik Önmagában és még sok-sok helyzetben megértem és tudom, hogy milyen kérdésekkel, merre kell vezetni, hogy elinduljon. Tudom, mert bejártam az utat és elértem a saját csodámba. Én már majdnem minden helyzetben meglátom, hogy miért vagyok ott és merre van a fény.

Tehát a kérdés: Te szereted Önmagadat?

Én azt hittem nagyon és egyik nap elkövettem egy semmiség hibát, de tényleg semmiség, „leoffolt” az agyam és nem ismertem fel a marhahúst és tarjaként lefagyasztottam. Nyilván, visszagondolva mulatságos, sőt azóta, ezen szórakozunk a férjemmel, de akkor ott, hirtelen én bevallom, magamba zuhantam és feltettem a kérdést, mégis hogyan lehetek ilyen szétszórt és hát kicsit szidtam magam. Ebből még nem következtettem arra, hogy van mit javítanom, az Önszeretetemen, hanem akkor jöttem rá, amikor a férjem nem a megfelelő tiplit rakta a falba, meg a kilincset nem jól rakta fel a konyhaszekrényre és én, azonnal fel tudtam menteni és szeretettel, empátiával mondani tudtam neki, ugyan már, mással, is megesik az ilyen, meg fáradt vagy, mert sokat dolgoztál a héten és ekkor döbbentem rá! Akiket szeretek, azokat fel tudom menteni és magamat nem tudtam, nem jött automatikusan. Fájt a felismerés. Szigorúbb vagyok magamhoz, mint a szeretteimhez. Pedig tudom, hogy ezer felé figyelek. Jelenleg több mindenkinek dolgozom közgazdászként is, közben csinálom a coachingot, közben menedzselem az életünket, a gyerekinket, kertészkedem, festek, ezer és ezer dolgot csinálok. Annyi minden történt ebben az évben, hogy más emberrel, 10 év alatt sem történik ennyi minden. És hirtelen nem tudtam felmenteni magamat. Ki is ventillálom nektek.

És hogyan tovább?

Egyrészről tudatosan, figyelek a jövőben ezekre, és emlékeztetem magam erre, hogy engedjem el. Másrészről visszaveszem a rutinba, a szeretem magam mantrát. A mantrák nekem nagyon segítettek mindig, hiszen tudjátok, csak új, tudatos gondolatokkal tudod más utakra terelni az agyadat.

Legyél megbocsájtóbb magaddal én is az leszek magammal. Emlékezni fogok erre és tovább munkálkodom az Önszeretetemen. Tégy Te is így!

Ölelés: Gabriella