Az Értéked a Távolban Van: Önbizalom, Önértékelés és Út az Igaz Szerelem Felé
Hosszú évekig éltem abban, hogy neveltem a gyerekeimet, megcsináltam a karrieremet,
soha nem hanyagoltam el magamat, mások még szépnek is mondtak, mondanak, és éltem
egy rossz házasságban, ami az önbecsülésemet, mint közben, utólag kiderült számomra, a
0-ával tette egyenlővé. Hiába volt minden rendben több területen, valljuk be, a párkapcsolat,
vagy erősít, vagy erősen leépít. Mert igazán nem élhetünk saját magunk ellen, vagyis igen,
de óhatatlanul sérüléseket fogunk szenvedni. Tehát a következőkben tudom miről beszélek,
átéltem, kutattam is, mert a kutatás a lételemem. Fontos lenne a közlendőm: nem vagy
egyedül. Csak értsd meg magadat és ne alkudj meg. Túl rövid az élet ahhoz, hogy
megalkudjunk. Én már elértem oda, nem alkuszom. Mindent és mindenkit, aki és ami
megakaszt, aki és ami lehúz, likvidálom a világomból. És boldog vagyok. De, amikor azt
írom, boldog vagyok, ne arra gondolj, hogy ha látsz engem én repülök az örömtől, nem. A
boldogság egy mély, hosszú távú érzelmi állapot, amely a lélek mélyéről ered. A boldogság
az életünk átfogó elégedettségét és örömét jelenti. Ez egy olyan állapot, amely akkor érhető
el, amikor összhangban vagyunk önmagunkkal, a külvilággal és az értékeinkkel. A
boldogság tartós és mély érzés. A boldogságba belefér az is, hogy szomorú vagyok, vagy
éppen túlgondolkodtam és nincs kedvem semmihez. Attól még én tisztában vagyok azzal,
hogy milyen érték vesz körül és tele vagyok hálával.
A pillanatnyi öröm viszont rövid távú és gyakran felületes érzés. Ezek a rövid ideig tartó
boldog pillanatok, amelyeket imádunk, például egy finom étel elfogyasztása, egy vicces
beszélgetés vagy egy gyönyörű naplemente, nekem a pillangók is, a madarak csiripelése is,
pillanatnyi örömöt okoz. Ezek a pillanatnyi örömök gyorsan jönnek és mennek, és bár örömet
okoznak, nem feltétlenül járnak mély és tartós boldogsággal.
A boldogság és a pillanatnyi öröm közötti különbség tehát a tartósság és az érzések
mélysége. A boldogság egy hosszú távú életminőség, míg a pillanatnyi örömök rövid ideig
tartó kellemes érzések. Mindkettő fontos az életünkben, de fontos megérteni és megtalálni
az egyensúlyt közöttük.
De ez csak egy kitérő, amiről igazán írni szeretnék az az, hogy sokan, túl sok Nő, túl hosszú
ideig él, rossz kapcsolatokban. És szenvednek és sírnak és magukban keresik a hibát és
bizonytalanok és félnek. Csak egyetlenegyet nem fedeznek fel, csak hosszú szenvedés
után, 1 hiba van: benne maradni ebben. 1 feladat van, felemelni a fejet, egyenes gerinc,
tartás és továbblépés.
A világ tele van különböző emberekkel, különböző vágyakkal és álmokkal. Az emberi
kapcsolatoknak hatalmas szerepe van az életünkben, de gyakran, főleg, mi Nők, hajlamosak
vagyunk a rossz kapcsolatokban ragadni, még akkor is, ha mélyen belül érezzük, hogy
valami nem stimmel. Ennek hátterében sokféle félelem és bizonytalanság húzódik meg. Sok
nő hajlamos hűségesen kitartani egy olyan kapcsolatban, amely boldogtalanná teszi, és
amelyben nem érzi magát értékesnek. De miért történik mindez, és mi a megoldás?
Az Önbizalom és Önértékelés Hiánya:
Sok Nő érzi úgy, hogy nem érdemel jobbat, és ezt kivetíti a kapcsolataira is. Ha valaki, nem
érzi magát értékesnek, akkor hajlamos elfogadni olyan kapcsolatokat, amelyekben nem
kapja meg azt a tiszteletet és szeretetet, amit megérdemelne. Belemehetnénk abba, hogy
gyerekkorunkban mit éltünk át, stb. de nem lényeges, ugyanis felnőttként ezeket már fel kell
tudni dolgozni. Az alacsony önértékelés és önbizalom, hatalmas akadályt jelenthet az új
lehetőségek előtt, és hosszú ideig, a rossz kapcsolatokban való ragadtatást eredményezheti.
Ez, amit említettem, hogy hiába csinálod az életedet jól, neveled a gyerekeidet becsületesen,
netán még karriered is van, barátaid, csinos is vagy, mégis a rossz társkapcsolat belülről
rombol, észre sem veszed és értéktelen vagy a magad és persze a társad szemében is. Ez
pedig csak generálódik tovább, egyre rosszabb és rosszabb lesz. A lelked, ahogy épül le,
úgy fognak előjönni a betegségek is. Megéri? Hidd el nekem, amikor ott leszel betegen,
legkésőbb akkor, rájössz, nem, nem érte meg.
Félelem a Magánytól:
A magány, sok Nő számára ijesztő lehet. Sokan attól tartanak, hogy ha kilépnek egy rossz
kapcsolatból, akkor véglegesen egyedül maradnak. Azonban fontos megérteni, hogy a
magány nem ugyanaz, mint az egyedüllét. Az egyedüllét lehetőséget nyújt az
önmegvalósításra és az önfejlesztésre, és egyben ideális időpontot is jelent egy jobb
kapcsolat megtalálására. Én ritkán érzem magam magányosnak. Nagyon sokat vagyok
egyedül és mindig élvezem. Mert festek, olvasok, fejlesztem magam, meditálok, sportolok,
tudatosan teszek azért, hogy jó életminőségem legyen, mert elárulok egy titkot, még 90
évesen is aktív szeretnék maradni. Milyen jó érzés erre gondolni, hogy még csak a felénél
járok. Egyébként én is voltam ebben az állapotban. Féltem. Tényleg volt a válás után egy kis
idő, hogy magányos voltam, bár előtte évekig sokkal magányosabb voltam. Ezt is fel kell
ismerni. Jobb egyedül magányosnak lenni, mint társas magányban élni. Én és sok más Nő,
nem maradt egyedül. Te, miért maradnál egyedül?
Az Elszalasztott Lehetőségek Félelme:
Sok Nő úgy érzi, hogy a lehetőségei lemaradtak, és nem találkozhat már igazi szerelemmel
vagy boldogsággal. A múltbeli kapcsolatokban megszerzett rossz tapasztalatok okozhatnak
ilyen gondolatokat. Azonban mindig van lehetőség a változásra és a jobb jövő
megteremtésére. Tudom miről beszélek, hiszen keresztül mentem rajta és hidd el nekem,
van fény az alagút végén. Megtalálni a szerelmet a világ legcsodálatosabb élménye. Itt is az
a fontos, hogy felismerjük a mintáinkat és ha nem akarunk évek múlva ugyanabban a
cipőben járni, akkor tudatosan kell hozzá állnunk a következő kapcsolatunkhoz. Fel kell
ismerni a szerelem az munka, minden nap, energiát kell beletenni. Ápolni kell, dédelgetni. A
férjemnek és nekem ez a második házasságunk. Elhatároztunk dolgokat és tartjuk is hozzá
magunkat. Legfontosabb a boldogságunk, a jólétünk, a szerelmünk. Nem alszunk el addig,
amíg harag van a szívünkben. Mi tudunk bocsánatot kérni, az egónkat hátrébb raktuk. És így
tovább. Erről szoktam írni, milyen csodában élni. Tehát, ami fontos, nagy valószínűséggel,
ha Te változol, lesz önbecsülésed, törődsz magaddal, ápolod magad, meg fogod találni a
párodat. De mire jön a herceg, fehér lovon, addigra készen kell állnod, mert tovább fog
haladni, meg sem áll.
A Megoldás: Önbizalom, Önértékelés és Coaching:
Az önbizalom és az önértékelés fejlesztése az első lépés a változás felé. Minden Nő értékes,
és képes a boldogság és az igazi szerelem megtalálására. A coaching segíthet az önbizalom
és az önbecsülés növelésében, valamint azt is segíti megfogalmazni, hogy mit is keres
valójában egy kapcsolatban. Milyen életet szeretne élni.
Igen, Magyarországon nem divat a lelkünkkel törődni. Látszik is a halálozási statisztikánkon.
Nem ismertük fel, hogy a hosszú élet egyik titka, a lelkünk egészsége.
Az önismeret és az önbizalom növelése során egy Nő megtanulja, hogy mit szeretne egy
kapcsolattól, milyen értékeket tart fontosnak, és milyen irányba akarja vinni az életét. A
coaching olyan eszköz, amely segít felismerni az erőforrásaidat és segít megtalálni a
lehetőségeket a változásra. Az önbizalom növekedése pedig vonzóbbá teszi a Nőt, és
lehetővé teszi számára, hogy elbűvölően, játékosan álljon az élethez, ezáltal megtalálva az
új szerelmet, mert az igaz szerelem akkor talál meg, amikor teljes szívvel szereted önmagad
és ne feledd, a kisugárzásod meghatározza, kik vonzódnak hozzád.
Az igazi szerelem és boldogság mindenki számára elérhető, de először önmagunkat kell
megtalálni és elfogadni. Az önbizalom, az önbecsülés és az önértékelés fejlesztése lehet a
kulcs a boldogabb jövőhöz. Ne félj lépni az elavult vagy boldogtalan kapcsolatokból, mert a
változás mindig lehetőséget teremt a jobb dolgokra.
Minden Nőnek megvan a képessége arra, hogy felismerje az értékét, és megtegye a
lépéseket a boldogabb és kiegyensúlyozottabb élet felé. Az igazi szerelem vár rád, és az út
az önbizalom és önértékelés fejlesztésén keresztül vezet. Azért ne maradj rossz
kapcsolatokban, mert megérdemled a legjobbat, és meg is találhatod azt. Az értéked a
távolban van, csak meg kell találnod és megtartanod.
A változás mindig lehetséges, és a coaching olyan eszköz, amely segíthet ezen az úton. Az
igazi boldogság és szerelem mindenki számára elérhető, csak merj változtatni, és higgy
önmagadban! Ne félj, és lépj az igazi boldogság felé vezető úton!
Gyere coacholni. Segítek.
Ölelés: Gabriella